A műsorvezető állítása szerint Sarka Kata nem terhes, de azért összeköltözött vele. Bálint Antónia után Hajdú új kedvesének is meg kellett tapasztalnia, hogy milyen, mikor egy férfi nem tudja eldönteni, szereti őt vagy sem. Hidegzuhanyért lakáskulcs, ez azért nem volt rossz üzlet.

Hajdú Péter nemcsak kibékült Sarka Katával, de össze is költözött vele. A műsorvezető először engedett be egy hölgyet használati tárgyaival együtt legénylakásába. Eddigi barátnőivel nemhogy nem élt egy fedél alatt, de mindemellett kínosan ügyelt arra is, hogy ne kerüljenek hozzá illetéktelenül fogkefék vagy efféle apróságok.

  

A veszekedés az nem szakítás

Hajdú nemrég szakított Sarka Katával, de azóta ismét egymásra találtak. A műsorvezető így emlékszik a történtekre: "igazából egy komoly összeveszés volt, amit Kata szakításnak fogott fel, pedig csak veszekedés volt. Sokkal jobb lett a kapcsolatunk, mióta kibékültünk. Az az egy hét elég volt arra, hogy rájöjjek, mennyire szeretem. A veszekedés előtti pár napban voltak konfliktusaink, nem is nagyon találkoztunk, elég indulatos sms-váltásaink és telefonbeszélgetéseink voltak. Vasárnap elkezdtem békülős üzeneteket írni, mert akkor már azt éreztem, hogy megőrülök, ha nélküle kell hazamennem."

Természetesen a Velvet máshogy emlékszik a történtekre. Hajdú három héttel azután gondolta meg magát, hogy bejelentette, feleségül veszi szépségkirálynőnek titulált barátnőjét. Közvetlenül a szakítás előtt Sarka meglepte kedvesét egy karibi hajóúttal, ahova végül egyikük sem ment el. Hajdú akkor azt állította, mégsem Kata az igazi, ezért vetett véget a kapcsolatnak. Döntését azzal indokolta, hogy kedvese nem volt a helyzet magaslatán, mikor ápolnia kellett volna az ételmérgezést szenvedett műsorvezetőt.  

Klikk!

Én és a bulvár

"Sose titkoltam, hogy kivel vagyok. Ha valakit komolyan szeretek, azt bátran felvállalom. De ha lesz gyerekem, nem fogom mutogatni és nem fogom megversenyeztetni a lapokat, hogy ki ad több pénzt az exkluzív fotókért. Semmi rossz nincs abban, ha az ember szerepel a médiában. Közszereplő vagyok és ezzel azt is vállaltam, hogy betekintést engedek az életembe."

Egy feljelentőnk arról tájékoztatott minket, hogy július 4-én délután egy óra körül a Baross utcában, az 1. számú Női Klinikán látta Hajdú Pétert és barátnőjét. "Egy orvos jött ki eléjük és soron kívül mentek be a dokival a vizsgálóba. Nevetgélve, vidáman jöttek ki, szerintem tuti, hogy terhes Hajdú barátnője! Kézen fogva mentek ki a kórházból, közben puszilgatták egymást!" - tudtuk meg Magdustól.  

A műsorvezető nem cáfolta, hogy járt ott, de hozzátette: "azért kísértem el Katát a nőgyógyászhoz, mert egyrészt meg akartuk tudni, hogy babát vár-e vagy sem, másrészt mert Budapesten még nem volt nőgyógyásza, így bemutattam neki a család jó barátját. De az elkísérésből nem csinálok rendszert." Hajdú határozottan cáfolta, hogy Kata teherbe esett, de a gyermek iránti vágyát nem tagadta.

Hogy a műsorvezetőnek ezúttal mennyire komolyak a szándékai, nem lehet tudni. Mindenesetre rózsaszín köd lengi be most mindennapjait, amit nem győz hangsúlyozni. "Tök boldog vagyok, miért tartanám titokban?" A Velvetnek azt is elárulta, minden vágya, hogy komolyabb vizekre evezzen Sarkával, így ha minden jól megy, idén el is jegyzi a huszonéves lányt. "Legyen úgy, ahogy meg van írva, de nem lehet erőltetni a dolgokat. Előttem van az élet, de ha jönne a baba, akkor annak mindketten örülnénk."