Kétszáz méteren át vonszolta utasát a villamos

2007.08.04. 22:37
Teljesen összeroncsolódott a teste annak az asszonynak, aki leszálláskor fennakadt a villamoson, és a kocsik közé zuhant. A villamosvezetőt ideiglenesen felmentették a munkavégzés alól.

Kétszáz méteren át vonszolta utasát a 14-es villamos a fővárosi Lehel úton, mire megállt a szerelvény. Az asszony szörnyethalt, teste súlyosan összeroncsolódott. A HavariaPress úgy tudja, hogy hölgy táskája leszállás közben valamibe beakadt, a szerelvény magával rántotta, és a második és a harmadik kocsi között vonszolni kezdte.

A kétségbeesett utasok azonnal megnyomták a vészcsengőt. A HavariaPress értesülése szerint azonban a vezető rádiót hallgatott, ezért a jelzést nem hallotta meg.

A BKV fődiszpécsere lapunknak elmondta, hogy a jármű vezetése közben tilos rádiót hallgatni. Ha a társaság bármilyen járművén közlekedési baleset következik be, akkor a sofőrt csak akkor nem mentik fel a munkavégzés alól, ha egyértelmű, hogy nem ő a hibás, bár aznap általában már akkor sem kell vezetnie. Most azonban nem ez a helyzet, így a villamos vezetője a rendőrségi vizsgálat lezárásáig nem dolgozik.

Az Index kérdésére a BRFK sajtóügyeletén azt közölték: még tart, és várhatóan napokig el is húzódik a tragédia kivizsgálása. Jelenleg közigazgatási hatósági eljárás folyik, amely eredményeként döntenek majd az ügy minősítéséről. Most a tanúmeghallgatások folynak, és kikérdezték a villamos vezetőjét is, közölték a rendőrségen.