Belák Tamás

Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet Jogosítvány nélkül balesetezett egy férfi Veszprémben, kiderült, hogy évek óta jogsi nélkül vezet

Többször is rajtakapták a rendőrök, ezúttal komoly büntetésre számíthat.

51 perce

A kínai és szerb elnök sziklaszilárd barátságukról beszéltek a találkozójuk után A kínai és szerb elnök sziklaszilárd barátságukról beszéltek a találkozójuk után

Közös jövőt terveznek egyre elmélyülő partnerséggel.

3 órája

Peter Pellegrini szlovák köztársasági elnök béketárgyalásokat szorgalmazott Ukrajna és Oroszország között, melyhez helyszínként fel is ajánlotta Pozsonyt – idézi az elnök nyilatkozatát az Ukrajinszka Pravda.

Pellegrini kifejtette, hogy az európai politikusoknak biztosítaniuk kell a békét Ukrajnában, és ezáltal Európában, hogy megakadályozzák a tragikus forgatókönyvek megvalósulását.

Az ukrajnai háború hatására lassan Európa és a világ más részein is ropogni kezdenek a fegyverek. Szó esett arról, hogy közvetlenül csapatokat küldenek az orosz–ukrán háborúba, sokan katonai konfliktus terveit szövögetik, a diplomácia pedig egyre keményebb szókincset használ

– mondta a szlovák elnök.

Hangsúlyozta, hogy tűzszünetről, békés forgatókönyvekről kell beszélni, és fokozni kell a diplomáciai kapcsolatokat.

Ukrán drón támadott meg egy vajgyárat a Kurszki területen lévő Szuzsa városában – számolt be Roman Sztarovoit regionális kormányzó szerda délután a Telegramon.

A politikus hozzátette, hogy a vállalkozás egyik alkalmazottja sem sérült meg, de a támadás következtében megrongálódott az egyik gyártóüzem teteje.

A Kurszki területen korábban vonatokat kezdtek tömegesen üldözni az ismeretlen drónok. Május 2-án az egyik vonat mozdonyvezetője jelentette a diszpécsernek, hogy észrevett egy drónt, amely Bukrevka állomásról Szvoboda állomásig követi a vonatot – idézi fel az mk.ru.

A dán külügyminisztérium sajtóközleményben jelentette be, hogy a dán kormány újabb humanitárius segélycsomagot nyújt Kijevnek 250 millió korona (körülbelül 13 milliárd forint) értékben, amelyet az ukrán lakosság legszegényebb és legkiszolgáltatottabb rétegeinek szánnak – írja az mk.ru.

A közlemény hozzáteszi, hogy a Dánia által kiutalt összegek csak arra elegendőek, hogy a leginkább érintett területeken élők alapvető szükségleteit – élelmiszerre, gyógyszerekre, vízre és lakhatásra – kielégítsék.

Dan Jergensen, a fejlesztési együttműködésért és a globális klímapolitikáért felelős miniszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai humanitárius helyzet rendkívül súlyos. Rámutatott, hogy ez különösen igaz a frontvonalhoz közeli területekre, ahol a helyzet katasztrofális szintet ért el.

A tisztviselő megjegyezte, hogy nagyon sok nő és gyermek van kiszolgáltatott helyzetben, és a dán hatóságok segíteni akarnak nekik. Elmondta, a dán vezetés ezért döntött úgy, hogy az új csomagon keresztül gyorssegélyt és védelmi intézkedéseket biztosít a legkiszolgáltatottabb csoportok számára.