Mutáns a mostani sárga trikós is a Touron

2013.07.13. 09:12

Antoine Vayer kerékpáredző már az idei Tour de France rajtja előtt rámutatott, hogy számításai szerint a kilencvenes évekig visszamenőleg az összes Tour-bajnok eredménye doppinggyanús, mert olyan wattmennyiséget adnak le, amire az emberi szervezett csak tiltott teljesíményfokozókkal képes. Vayer a múlt szombati hegyi szakaszt megnyerő és jelenleg is sárga trikóban tekerő Christopher Froome profilját is elkészítette, és az alapján őt is a kvázimutánsok közé sorolta.

Vayer nemcsak Froome-ot, de a Sky csapat több tagját is doppingyanúba keverte. Pozitív mintát eddig még nem szolgáltattak, de sokak gyanúját erősíti, hogy a Sky nem hajlandó nyilvánosságra hozni a verseny közben mért adataikat. Más versenyzők, mint például a második helyen álló Alejandro Valverde még erre is hajlandó volt.

Mért adatok híján Vayer csak becslésekre hagyatkozott, a Pireneusokban elhelyezett kamerák segítségével végezte el számításait. Alaptétele az, hogy 410 wattos teljesítmény a határszám, de az alatt sem biztos, hogy tiszta a versenyző, 410 és 430 között már erős a gyanú, míg 450 körül vagy afelett már a hihetetlen és a mutáns kategóriába tartoznak a versenyzők.

Vayer számításai szerint a kolumbiai a Quintana Pailheres-csúcsra 390 watt leadásával jutott fel, míg a mögötte jövő 27 kerekes csak 372-es értéket produkált. Az Ax 3 Domianes-en Daniel Martin és Jean-Christophe Péraud már 400 fölé kerültek, mindezt ötórányi versenyzés után.

A vasárnap szakaszt is nyerő Martin már csak 380 wattra volt képes, míg más versenyzők nála 10-20 százalékkal gyengébb teljesítményt nyújtanak, Vayer szerint ezek a számok azt mutatják, hogy tisztul a Tour, és dopping nélkül is lehet nyerni.

A képet azonban árnyalja, hogy jónéhány versenyző így is a mutáns kategóriába esik. Froome szombati 446 wattja megközelítette Armstrongét és Ullrichét. A második helyen érkező skyos, Richie Porte adata is gyanús, neki 435-öt számított, de az utánuk érkező négy versenyző is gyanúsan jól tekert, Mollema, Ten Dam, Nieve és Valverde értékei 411 és 420 között lehettek.

Froome nem foglalkozik különösebben Vayer nem is annyira burkolt gyanúsítgatásával, de sok mindenben egyetért a Festina csapat volt edzőjével. „Én sem hiszem, hogy emberi erővel egy teljes szakaszon elérhető a 440 wattos átlagteljesítmény. Ez nagyon messze van attól, amit lehetségesnek tartok.”

A Sky csapatfőnöke, Dave Brailsford áltudománynak nevezte Vayer számításait, de a saját adatokkal ezt nem akarja cáfolni, mert „az adatok értelmezése nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.”

Froome elképesztő javulását már sokan próbálták megmagyarázni, a 2011-es Tour de Suisse-ig sohasem került be a tíz legjobb időfutamos közé a legnagyobb versenyeken, most pedig már a szám specialistája úgy, hogy perceket ver a mezőnyre.

A Sky csapat papíron elkötelezett a dopping ellen, minden kerékpárosának és a stábtagoknak is alá kellett írni egy olyan nyilatkozatot, amiben az állt, hogy korábban sem vettek részt doppingolásban. A csapatnál dolgozó Bobby Julich, Sean Yates és Steven de Jongh ennek nem felelt meg, így simán kirúgták őket.