Árpádsávok, gárdisták, bohócok meg Für Lajos

2007.08.25. 18:44
Békésen lezajlott a budai Várban a Jobbik által létrehozott Magyar Gárda 56 tagjának avatása több ezres közönség előtt. A Vár alatti Dózsa György téren körülbelül ötszázan demonstráltak a rendezvény ellen.

Elhangzott a szó, zeng az induló - zengik üde mámoros ajakkal az Erdélyi indulót dobbanó bakancsok és militarista egyenruhák. Ám az "édes Erdély" és a honrevízió még várhat, most csupán a Budai Várat veszik be. Ott, a Szent-György téren, az államfői és a királyi palota árnyékában játszik "augusztus 20-ásat" a Jobbik. A magyar, hungaro-, pannon-, vagy ahogy tetszik párt ugyanis haderőt, pontosabban honerőt avat.

Magyar Gárda avatása

Árpádsávok erdejében

Adnak a szimbolikának, 56 deli és nem deli ifjú és leányzó avanzsál gárdistává - kötelékük és családjuk ezentúl a Magyar Gárda. Bár a hivatalos Magyar Nemzeti Lobogó nem "hallja" esküjüket (rúdját irdatlan betonkolonc szögezi a Kossuth-tér földjébe), de hiányán azért valahogy túlteszik magukat - kárpótlásul Szent Koronák és Árpád-sávok erdeje csattog a szélben. Viszont honvédelmi miniszter azért a Magyar Gárdának is kijár. Igaz, csak "lejárt szavatosságú" jut, a megbízóleveleket Für Lajos, az Antall-kormány "legszebb katonája" adja át.

Vér és zsé

- A Magyar Gárda első akcióján vér fog folyni - nyit vészjósló hangütéssel Pörzse Sándor, a Magyar Gárda Kulturális és Hagyományőrző Egyesület egyik alapító tagja. Mert hát - vág ki suta poént a ceremóniamester - kollektív véradás lesz. A gárdisták azonban nemcsak adnak, kapnak is - mégpedig pénzt a gyalázkodó kormánytól, a baloldaltól és a médiától. Hisz a Magyar Gárda és a mögötte álló egyesület a gatyáját is leperli azoknak, akik valótlanságot állítottak róla. - Össze is jön az első éves költségvetésünk - örömködik a rózsás pénzügyi helyzet felett Pörzse.

Szócsata

Az eskütételen Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: nyitott, tiszta arcú, hazáját féltő emberek tesznek esküt, akik "a szeretet láncával fognak össze" a "Sátán, vagyis a jelenlegi kormány és az ötven év kommunizmusa" ellen, ezért méltónak tartotta, hogy az avatási rendezvényen az 56-os forradalom jelképévé vált lyukas nemzeti színű zászló is megjelent.

Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője azt mondta, hogy egyértelmű színvallás volt, amikor a Fidesz parlamenti képviselője személyesen üdvözölte a különítményeseket. A Fidesz sajtóosztálya szűkszavúan csak annyit közölt: a párt nem tudott arról, hogy Wittner Mária felszólal a rendezvényen. (MTI)

Angyalbőr helyett Hunnia oroszlánja

Aztán a financiális ügyek után rátérnek a becsületre, jön az eskü. Szövegét Usztics Mátyás színművész, a Magor "magyar termék fogyasztási mozgalom" oszlopa vezeti elő. Hangja feszesen pattog, hiába az Angyalbőr című sorozat őrmesterének stílusa egy nemzetmentő ünnepen is beválik. Persze kerekeded alakján most nem a Magyar Honvédség zöldje feszül, fekete lajbliján (az egyenruha szerves része) Hunnia oroszlánja lapul ugrásra készen. E nagymacska árnyékában ígérik 56-an, hogy a hazához, a nemzethez hűek lesznek. Aki pedig mégsem, azt egy fenyegető klauzula szerint elöljáróinak és társainak megvetése sújtja majd, s örökre kizáratik a szervezetből.

Gyurcsány, a mozgalomnemző

Azonban árulókat egyelőre nem a saját soraikban keresnek, hanem a hatalmi elit tagjai között. A legkézenfekvőbb választás a miniszterelnök, kinek neve azonnal kiváltja a pavlovi reflexet. - Gyurcsány takarodj - skandálja a tömeg. (A kevésbé finom lelkek a "kurvaanyád" kifejezést favorizálják.) Pedig - legalábbis a Magyar Gárda Egyesület vezetői szerint - a most létrejövő félkatonai formáció a kormányfőnek köszönheti létét. Ugyanis - oldja fel az ellentmondást Vona Gábor, a Jobbik elnöke - Gyurcsány mindenkitől azt veszi el, ami legfontosabb, nevezetesen a magyarságát. Márpedig ha a nemzetet nem fenyegeti ilyen ordas veszély, akkor a gárdára sem lenne szükség. De van.

Ovisok, be a szervezetbe!

Ennek ékes bizonyítéka - rukkol elő a demagógia csimborasszójával Vona Gábor -, hogy a Magyar Gárdába aspiráló mintegy 2 ezer személy között egy óvodás is van. Aki ahelyett, hogy apró barátaival rúgná a labdát, nemzetéért akar tenni, mert érzi, hogy népe válságos helyzetben van. A hasonló szellemiségű utánpótlás neveléséről mindenestre a Jobbik is gondoskodna. Létrehozná a Magyar Családok Bankját, ami a nép kiszipolyozása helyett felemelkedését szolgálná, így felpezsdülne a gyerekvállalási kedv, s újra magyar csecsemők tömkelege gőgicsélne a Kárpát-medencében.

Zsák a foltját

Ám amíg az új hungaro-generáció felnő, a Magyar Gárda addig sincs egyedül. Avatási ünnepségén ugyanis frissiben "együttműködési megállapodást" kötött a nemrég alakult Nemzeti Őrsereggel, 28 szabolcsi legénnyel. Illetve más szövetségesük is akadt volna, ám belőlük senki nem kért. A rendőrség két bohócot kapcsolt le a Szent-György tér bejáratánál, aki gyorsan vázolt ars poeticájuk szerint a Bohócisten nevében érkeztek, hogy megalakítsák és megáldják a Bohóchadsereget. A rend gondos őrei azonban gondosan elrekkentették őket az ünnepélytől, nehogy már bárki akadjon, aki súlyán kezeli az eseményt.

Visszafogott antifasiszta tüntetés

Körülbelül 500-an gyűlhettek össze a budai Vár melletti Dózsa György téren rendezett antifasiszta tüntetésen. Pár demonstrálónál tiltakozó tábla is volt, melyek közük kettőt a rendőrség - az éppen jelenlévő Vitányi Iván felháborodására - levetetett velük, mert tiltott önkényuralmi jelkép volt rajtuk. A demonstrációt egyedül a Tomcat nevű blogger zavarta meg, de gyorsan eltolta biciklijét a Vár felé.

Hirschler Tamás, a Magyar Antifasiszta Liga ügyvivője az Országgyűlést arra szólította fel, hogy teremtsen világos világos törvényi helyzet, amely alapján "a rendőrség megfékezhetné a neofasiszta randalírozókat". Az ügyvivő szerint a kormánynak kötelessége az újfasiszta kezdeményezések elfojtása, és megdöbbentőnek nevezte, hogy a köztársasági elnök nem szólal meg az ügyben.

Antifasiszta tüntetés a Dózsa György szobornál

Daróczi Ágnes úgy vélte, a szólásszabadság a demokrácia egyik legfőbb értéke, de megálljt kell neki parancsolni, ha mások biztonságérzetét, emberi méltóságát sérti, mint például a gárda.

Tamás Gáspár Miklós filozófus "a magyar SS megalakulásának" nevezte a napot. A filozófus szerint a "kapitalizmus úgy termeli a fasizmust, mint máj az epét", mivel egy igazságtalan, elnyomó, de prózai és unalmas világban senki nem hirdet magas eszményeket. Az az antifasizmus, ami rendőrért kiállt, nem viszi sokra, teremtsünk inkább igazságos társadalmat, ha azt akarjuk, hogy kevesebb fasiszta megnyilvánulással találkozzunk, fejtegette a filozófus.

Donáth Ferenc, a Nagy Imre Társaság budapesti elnöke párhuzamot vont a Magyar Gárda és az 1944-1945-ös nyilasok, illetve az 1956-os munkásőrség között. Biztatására a demonstrálók hangosan skandálták a "Soha többé fasizmust!" szlogent, hogy elhallatsszon a Várig.

A demonstráció végén 56 nevet olvastak fel, olyanokét, akik 1944-45-ben vagy életüket adták a feketeruhás terror elleni küzdelemben, vagy ellenálltak és másokat is erre hívtak fel. Végül a demonstráció több résztvevője is felsétált a Várba, hogy megtekintse a Magyar Gárda rendezvényét.