• Cinematrix
• Média
• Showbiz
• Kultpol
• Klassz
• SciFi
• Életmód
• Litera
• Archívum

• Mellékletek

• Kiskarácsony
• Sziget 2005
• Korrektorblog
• Filmszemle 2005
• Sziget 2004

• Szavazások
• Ámuljon a jövő Budapestjén!

Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

Klikkeljen Shaggy fotókért!

Most komolyan, az Oh Carolina, a Boombastic és még egy-két MTV-s sláger, a rágógumiragga és néhány szitokszó jutott eszembe ha Shaggyre kellett gondolnom (nem kellett). Azonban mindez már múlt idő, mert az első nap megtörtént az, amit csak a negyedik környékén mer leírni az ember: ez a koncert ott lesz a legjobb három között.

Talán az eső, talán a Korea felől közelítő atomvihar tartotta vissza az embereket, de elég gyéren gyülekeztünk a nézőtéren. A gyér persze relatív, de nem himkoncertnyi mennyiség, egyezzünk meg ebben. A közönség igen vegyes és bájos, közvetlenül előttem egy rockerpár mered az égnek, mozdulatlanul lesik a kijelzőt, arcukról fémes nemtörődömség árad a mellkasuk felé. Aztán vagy tízpercnyi hergelés után megjelent maga Mr. Lova Lova és nagyon, de nagyon örült annak, hogy ő Shaggy, és nem valaki más.

Klikkeljen Shaggy fotókért!

Jamaika büszkesége láthatóan tisztában van azzal milyen borzalmasan nagy sztár, ám mielőtt undorodva elfordultam volna, meg kellett állapítanom, hogy nagyon jól áll neki. Loid szerint, ha valakinek ilyen jó hangja van, annak már az is elég ha magában beszél. Végülis örülök, hogy Shaggy nem elégszik meg a fürdőszoba magányával, a Boombastic akusztikusan belassult változata, majd az ezt követő Oh Carolinába szőtt Rivers of Babilon (nem vicc) meggyőzött arról, hogy el kell kezdenem apró tánclépésekkel színesíteni a diszkrét bólogatást.

Az In the summertime már egészen mozgalmas volt, a tömeg is szépen tömörödött, ekkor tévedt a tekintetem a rocker fiú pulóverére: "Dead girls don't say no" - tudtam meg a régóta keresett választ, majd a lány arcáról próbáltam leolvasni, vajon tisztában van-e azzal, hogy meddig egészséges elmenni ebben a párkapcsolatban. De az arca továbbra is kiköpött Tíméa, bőre egy alabástrom szobor hideg bársonya.

Nem úgy Shaggy, aki olyan csípőmozdulatokkal adta tudtunkra, hogy a Káma-Szútra Jamaikában már kiscsoportban kötelező olvasmány, hogy nem tudtam megállni karelgotti hasonlat nélkül, pedig azt a Slayernek tartogattam. Shaggy tud bánni a közönséggel. Tudja mi kell a lokálpatrióta fesztiválozóknak, ötvenvalahányszor üvölti, hogy Budapest, a zenekar pedig lelkesen asszisztál - már-már azt mondanám, hogy magával ragadó, de engem tényleg foglalkoztat az atomvihar.

Klikkeljen Shaggy fotókért!

Joggal merül föl a kérdés, bármilyen jó is élőben, Shaggynek mégiscsak van összesen vagy hat slágere, mit fog csinálni a fennmaradó időben? Itt jönnek jól a rafinált showelemek. Az Angel alatt a színpadra hurcolták Ritát, aki beatles-szindrómás tünetekkel (arc kézbetemetése, kontrollálhatatlan sikolyok) tűrte ahogy két selymes hangú énekes szerelmet vall neki. És ez még mind semmi. Shaggy és a vokalistája a kordon két oldalán egymásra licitálva hergelte a közönség jobb és bal oldalát, orkánerejű üvöltést és válogatott szitkokat csikarva ki a tömegből a másik oldal megfélemlítésére.

A maradék slágerek mellé még befért egy főhajtásnyi egyveleg Bob Marley emlékére, ezzel pedig végképp sikerült megnyerniük minden kételkedőt. Shaggynek óriási arca van, de másfél órában van is mire. Még azt is megbocsátom, hogy a Smooth Criminalból(!!!) csak öt másopercet játszottak.

Végezetül egy pillanara visszatérnék a nekrofil mellékszálhoz, hogy elmondjam hogyan csillant fel a szeme a rockerlánynak amikor meglátta Ritát a színpadon. Oda vágyott ő is, biztosan érzem - két búgó hang között lebegni a színpad fényárjában - és ez meg kell nyugtasson mindenkit, aki azt gondolja, hogy a mai fiataloknak már semmi sem számít, csak a drog, az ateizmus, meg a hangos rockzene.