Diktátorok ellen küldik az Al-Dzsazírát?

Amióta 1996-ban elindult az Al-Dzsazíra arab nyelvű adása, sokan próbálták meg bebizonyítani, hogy a katari emír által alapított hírcsatorna nem csak közvetíti, de csinálja is a híreket. A 2006-ban indított angol nyelvű változat ráadásul a mostani tunéziai és az egyiptomi események tálalásában legyőzte nagy konkurenseit is.

Ami az Öböl-háború volt a CNN-nek, az volt az egyiptomi forradalom az Al-Dzsazíranak: egy egész világ rájuk figyelt, gyorsabbak voltak, mint a nagy nyugati tévétársaságok, már akkor élőben adtak a Tahrír térről, amikor a külföldi stábok még csak a reptéren várakoztak. Talán ezért is tették fel olyan sokan a kérdést, hogy mégis miért tűnik úgy, hogy egy Amerikával jó kapcsolatokat ápoló arab diktatúra tévécsatornája bíztatja azokat a mozgalmakat, amelyek egy Amerikával jó kapcsolatban álló arab diktatúrát igyekeznek megdönteni?

Antiszemita palesztinellenes

Az arab világ vezető hírcsatornáját gyakran vádolják persze elfogultsággal. A londoni, arab nyelvű lap, az El Kudsz al-Arabi szerint például a katari tévé már csak azért is cionista, és az izraeli érdekeket képviseli, mert a stúdióba gyakran meghívja az izraeli kormány képviselőit is. Az izraeli jobboldali sajtó szerint viszont az Al-Dzsazíra a pánarab eszmék terjesztésével a palesztin terrorizmust támogatja, például 2009-ben sokan a hírcsatorna fejére olvasták, hogy a gázai konfliktusban nyíltan a Hamász oldalára állt, tudósításai egyoldalúak voltak. Az izraeli sajtó sokat foglalkozott például a tévé honlapján található interaktív térképpel, amin minden izraeli rakétatalálat helyét pontosan jelölték, de a Hamász kilövőállásai és a palesztin gránátok becsapódási helyei nem látszottak.

Az elfogultságnál azért súlyosabb vádak is érték már a felmérések szerint negyvenmilliós állandó nézőtáborral rendelkező, de világszerte 190 millió háztartásban elérhető adót, és még csak nem is olyan kirohanások célpontja csak, mint amit a Fox News egyik legjelentősebb arca, Bill O'Reilly intézett az adó ellen. A fokozhatatlanul republikánus műsorvezető szerint az Al-Dzsazíra egyszerre antiszemita és Amerika-ellenes, és tulajdonképpen a demokrácia és a nyugati világ elleni összehangolt támadás pr-eszköze csak.

Kamera és transzparens

Michael Bogdanos amerikai tiszt Bagdadi tolvajok című, az iraki megszállásról szóló könyvében sokkal pontosabb vádakat fogalmaz meg. Azt írja, hogy az Iraki Nemzeti Múzeum elé szervezett tüntetésen szolgálatban lévő katonaként saját maga látta, hogy a demonstráció leghangosabb résztvevői egy idő után lerakták a transzparenseiket, és elővették a kamerát és a mikrofont: onnantól kezdve az Al-Dzsazíra riportereiként faggatták a Baasz párt hatalmon maradt képviselőinek eltávolítását követelő embereket.

Az Israel Democracy Institute alelnöke, Jesse Peresz a HVG.hu-nak adott interjújában pedig az egyiptomi eseteket elemezve kétkedés nélkül jelentette ki, hogy “az Al-Dzsazíra dokumentálhatóan, bárki által ellenőrizhetően, szabályosan részt vesz a tüntetések szervezésében, agitál – most éppen – Mubarak megbuktatása érdekében.”

Persze nem is nagyon lehet megkérdőjelezni, hogy a katari hírcsatornának nagy szerepe volt abban, hogy országos méretűvé dagadtak a tüntetések Egyiptomban, főleg azután, hogy január 28-án a kormány lekapcsolta az országot az internetről, így elérhetetlenné váltak az ellenzéki szervezkedéshez használt közösségi oldalak, a Facebook és a Twitter.

A február eleji óriási tüntetések időpontját a hírcsatorna mindig jó előre bejelentette névtelen szervezőkre hivatkozva. Elemzők szerint azonban az elsődleges hírforrás ettől még a szóbeszéd maradt, a Foreign Policy értékelése szerint bármilyen jól értesült is volt ugyanis a katari hírtévé nagy konkurenseihez, a BBC-hez és a CNN-hez képest, a tömegtüntetések alatt azért nagyon korlátozottan tudott csak beszámolni az eseményekről: tudósítói a Tahrír tér környéki luxusszállodák balkonjairól filmeztek, és legfeljebb a térről tudósítottak, más elemzők szerint pedig  a nehéz körülmények miatt az Al-Dzsazíra is lemaradt a halálos összecsapások nagy részéről, és csak korlátozottan tudta bemutatni, hogy milyen veszélyesek is az éjszakák a nagyvárosokban, miután a rendőrség visszavonult az utcákról.

Az Al-Dzsazíra tehát a higgadtabb értékelések szerint csak független hírforrásként továbbította a hozzá került információkat, és legfeljebb azzal vádolható, hogy néha, főleg az arab nyelvű adás tudósítóit elfogta a forradalmi hangulat. Az Al-Dzsazíra például február elsején már kétmillió tüntetőtőt is látott a Tahrír téren, ezt a számot később egymillióra módosították, miközben a BBC visszafogottan nyolcszázezresre becsülte csak a tömeget. Az arab nyelvű adásban sokáig nem számoltak be arról, hogy a Mubarak-ellenes tüntetők is bántalmaztak nyugati újságírókat, ahogy hallgattak az első Mubarak-párti megmozdulásokról is.

A két csatorna párhuzamos programját összevető, elég hevenyészett értékelések szerint az angol nyelvű program valamivel kiegyensúlyozottabbnak tűnt, de azért arról nem szabad elfeledkeznünk, hogy az angol nyelvű csatornánál nagyrészt a CNN-től, a BBC-től vagy éppen a Reuterstől súlyos pénzekért elcsábított nyugati újságírók dolgoznak, akiket vélhetően kevésbé kerített hatalmába az arab világon végigfutó forradalmi hangulat. Vagyis a tüntetések iránti szimpátiát az elemzők szerint nagyon is érezni a tudósításokon, de nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy a tulajdonosok tudatos döntése irányítaná a kamerákat.

Egyébként is egyes elemzések szerint az Al-Dzsazíranak nem is kellett tudatosan szítani a hangulatot, a pánarab, államok és így persze diktatúrák felett álló hírtévé ugyanis már puszta létezésével is támogatja az ellenzéki erőket.

Ráadásul az Al-Dzsazíra ártatlanságát támasztja alá, hogy szerkesztősége kemény harcokat vív a függetlenségéért, irodáit gyakran bezárják az arab országokban, két éve pedig a nagy politikai nyomás ellenére sem írták alá azt a szerződést, amelyet a szaúdi kormány több más arab állammal együtt akart rájuk erőszakolni, és amely az újságírók működését szabályozta volna, többek között kimondva, hogy nem szabad törvényes ellenzékként bemutatni a terroristának kikiáltott szervezeteket, semmilyen körülmények közt nem lehet megsérteni az iszlám vallást, és egyébként sem szabad a globalizációt támogatni az arab kultúrával szemben.

Más jön a kábelen

Az Al-Dzsazíra állandóan hangsúlyozza, hogy a katari kormányzat nem tudja és nem is akarja befolyásolni őket, és teljes szakmai függetlenségben dolgoznak, de a Wikileaksen kiszivárgott néhány amerikai diplomáciai jelentés azért másra utal. Az egyik 2009- novemberéből származó jelentés szerint Hamed bin Jaszim al-Thani sejk, katari miniszterelnök arról beszélgetett John Kerry amerikai szenátorral, hogy Mubarak szerint az Al-Dzsazíra jelenti Egyiptom legnagyobb problémáját. A jelentés szerint a katari miniszterelnök azt mondta, hogy már egy évvel korábban felajánlották Mubaraknak, hogy visszafogják a hírcsatornát, ha Mubarak nagyobb erőfeszítéseket tesz a palesztin helyzet mielőbbi rendezéséért. Mubarak erre a dokumentum szerint azonban nem válaszolt már semmit.

Egy másik katari jelentés is arra utal, hogy a kormányzat szeretné felhasználni az Al-Dzsazírat a diplomáciai tárgyalásokban, az azonban nem világos, hogy mégis mekkora az állami ellenőrzés a hírcsatorna felett, rá tudják-e erőltetni az akaratukat az európai és amerikai szakembereket is foglalkoztató szerkesztőségekre, vagy a csatornával csak fenyegetik külföldi tárgyalópartnereiket. Az összeesküvés-elmélet azért sem teljesen kerek, mert éppen az Al-Dzsazírat vádolják sokan azzal, hogy akadályozta a palesztin-izraeli békefolyamatot, amikor több, a palesztin hatóságokat kínosan érintő Wikileaks-dokumentumot is kiszivárogtatott.

A katari kormányzat és az Al-Dzsazíra eltérő érdekeit jól jellemzi az is, hogy Dohában mindössze egyetlen egy, jelentős rendőri erőkkel biztosított szimpátiatüntetést tarthattak a katariak az egyiptomiakkal vállalt szolidaritásuk kifejezésére, de a hírcsatorna erről a megmozdulásról is az esemény jelentőségénél jóval nagyobb terjedelemben számolt be.

Az azonban biztos, hogy Mubarak tényleg hitt az Al-Dzsazíra lázító szerepében, ezért is kapcsoltalatta le a csatorna arab nyelvű adását nagy egyiptomi szolgáltatókkal több napra, és bár nem mondta ki az adó nevét, de utolsó televíziós beszédében is egyértelműen utalt a szerinte felforgató tevékenységet végző csatornára.

Egyiptom után az egész világ

De akár manipulál az Al-Dzsazíra, akár csak néha a lelkesedés ragadja magával a riportereket, az egyiptomi események nagyon is jól jöttek a tévécsatornának. Már-már úgy tűnhet, hogy az egyiptomi forradalom nem más, mint a hírcsatorna nagyszabású reklámkampánya.

A Jorunalism.org felmérése szerint Irak elfoglalása óta nem érdeklődött az amerikai média annyira egyetlen külföldi esemény után sem, mint most az egyiptomi tüntetések alatt. Se a haiti földrengés, se az afganisztáni helyzet nem izgatta ennyire az amerikai újságírókat, és persze az olvasókat és nézőket. Az egyiptomi események még Obamát és a belpolitikai eseményeket is megelőzték heteken át, a Project for Excellence in Journalism hírlefedettségi indexe szerint a forradalom 56 százalékos lefedettséget ért el az amerikai médiában. A legnagyobb tévék, újságok, rádiók és online felületek híreit elemző index alapján a második legnagyobb érdeklődéssel kísért külpolitikai esemény az utóbbi években az iráni tüntetések voltak, de azok a tudósítások is csak 28 százalékot értek el a vizsgálat alapján.

Az érdeklődés az Al-Dzsazíra honlapjának látogatottságán is meglátszik. Az oldal az egyiptomi események óta több látogatót vonz, mint például a New York Times hírportálja. A televízió az amerikai látogatókat arra ösztönözte, hogy ha szeretnék tévén is nézi az adó műsorát, akkor írjanak levelet a szolgáltatójuknak, és kérdezzék meg, mégis miért nincs az Al-Dzsazíra a kínálatukban. Az angol nyelvű hírcsatorna vezetője szerint ugyanis az amerikai szolgáltatók nem tudják, hogy az Al-Dzsazíra a független, elfogulatlan tájékoztatásban hisz, és félnek az arab adótól, pedig az amerikai nézők nagyon is érdeklődnek a régió eseményei iránt.

Ki is használta az óriási érdeklődést az Al-Dzsazíra, és jelentősen növelte a televízió lefedettségét az Egyesült Államokban. A külföldi híradásokat átvevő LinkTv már február elején bejelentette, hogy 12 millió nézőt elérő csatornáján napi 12 órában átveszi az Al-Dzsazíra műsorát, eközben a legnagyobb szolgáltatók, a Comcast, a Dish Network és DirectTv is megkezdte a tárgyalásokat a csatornával, hogy minél előbb külön programhelyen legyen elérhető az adó.

Eközben mások is az Al-Dzsazírat akarják: a Youtube megállapodott, hogy élőben veszi át a csatorna műsorát, miközben több elektronikai cég bejelentette, hogy internetre kapcsolódó médialejátszóin vagy éppen tévéin ezentúl kábel-előfizetés nélkül is el el lehet  majd érni az adó műsorát.

Az Al-Dzsazíra a tervek szerint megduplázza nézői számát idén az Egyesült Államokban, és duplájára növelik lefedettségük az egész világon. Persze ezeket a számokat akár túl is teljesíthetik, ha összejön még egy breaking news valahol az arab világban.