A kormány 18 év előkészítés után egy tollvonással ellehetetlenítette a magyar világörökségi címet

2019.07.09. 10:19

Múlt pénteken, majd ezen a héten hétfőn csaknem harminc új helyszínnel bővült az UNESCO világörökségeinek listája, miután az erről döntő bizottság Bakuban ülésezett, de a listán a korábbi várakozások ellenére nem szerepelt új magyar helyszínként az egykori Római Birodalom védelmét szolgáló dunai limes maradványa, amelynek egyes elemei Németország, Ausztria, Szlovákia és Magyarország területén találhatók. Bár a bizottság ülése július 10-éig tart, a 444 vette észre, hogy a limes nem fog felkerülni a listára, mégpedig kizárólag a magyar fél, pontosabban a magyar kormány egy korábbi intézkedése miatt.

Ennek az az oka, hogy 2019 májusában, kevesebb mint két hónappal a bakui ülés előtt a magyar kormány egy határozattal váratlanul kivette a Hajógyári-szigetet a világörökségi várományos helyszín nevezési dokumentációjából. A határozathoz nem tartozott indoklás, és a portál információi szerint a tizennyolc éve a szakmai előkészítő munkán dolgozó történészekkel sem egyeztettek a döntésről. A Római Birodalom határát kijelölő, őrtornyokból, erődökből és katonai táborokból álló védelmi rendszer magyar szakaszához a Hajógyári-sziget is hozzátartozott, ahol Pannonia helytartójának erődített palotája állt.

A limes több szakasza szerepel már az UNESCO világörökségi listáján, a dunai szakaszt Németországgal, Ausztriával és Szlovákiával együtt jelöltük. A jelölési dokumentációt 2018 elején nyújtotta be együtt a négy állam. A jelöléseket ezután véleményezte a Műemlékek és Helyszínek Nemzetközi Bizottsága, azaz az ICOMOS, majd az ő véleményük alapján dönt a cím odaítéléséről a Világörökség Bizottság. Csakhogy az ICOMOS még akkor készítette el a szakvéleményét, amikor a tervezetben a Hajógyári-sziget is szerepelt, így ez a dokumentum már érvényét vesztette, ezért a bizottság nem is dönthet a jelölésről, foglalja össze a történteket a 444.

Ahogy azt a portál kiszúrta az ülés közvetítésében, Visy Zsolt régészprofesszor, a limes világörökségi jelölésének miniszteri biztosa a maga nevében bocsánatot is kért a bakui ülésen a másik három jelölő tagállamtól és a Világörökség Bizottságtól a történtekért. A 444 azt írja, mindez nagyon kínos a magyar kulturális diplomáciára nézve, már csak azért is, mert pont Magyarország volt a közös jelölés koordinátora, a lépés pedig alááshatja a magyar kultúrdiplomácia hitelességét a Világörökség Bizottság előtt. A  magyar kulturális kormányzatban dolgozó forrás a portálnak azt nyilatkozta, folyamatosan egyeztettek az elmúlt két évtizedben minden kormánnyal, most mégis megkerülték őket.

Római castrum a visegrádi Sibrik-dombon
Római castrum a visegrádi Sibrik-dombon
Fotó: Civertan Grafikai Stúdió / Wikimedia Comm

A Hajógyári-szigetre vonatkozó döntés oka az lehet, hogy a kormány szeretné "korhűen" helyreállítani a szigeten lévő helytartói palotát, és ezt a világörökségi cím akadályozná, mivel a cím elnyerése után csak az UNESCO Világörökség Központjával és az ICOMOS-szal egyetértésben lehet átalakítani az adott területet. Ez a terv ugyanakkor már évek óta ismert, az nem világos tehát, miért csak most és ilyen hirtelen intézkedtek.

Ne maradjon le semmiről!