ketkereken

Jogsértő BKV-ellenőrök

Biztonsági őrök tartják távol a Fogaskerekűtől a biciklistákat

2001. 04. 02., 15:23 | Frissítve: 2001. április 03., kedd 19:07

Biztonsági őrök, civil ruhás rendőrök, ellenőrök tartanak nagy rendet a fogaskerekűn. A bringások ezzel szemben utazni szeretnének. A minden hétvégén megrendezésre kerülő pankráció egy villamosjegy áráért megtekinthető, jegy nélkül utazók pedig főszerepet kapnak. De valóban ez a legjobb módszer a városi kerékpározás elősegítésére?

Néhány évvel ezelőtt a BKV úgy döntött, hogy a normális európai kiszolgálást célozza meg, aminek egyik jeleként a fogaskerekű vasúton biciklik szállítására nyújt lehetőséget. A lépés logikus, hiszen a városban nem lehet biciklizni, a János hegyen viszont annál inkább, így hétvégenként a kerékpárosok csaparostul lepték el a fogaskerekűket. Az idei év azonban szemléletváltást hozott.

Biztonsági őrök a biciklisták ellen

Kezdődött az egész azzal, hogy március elején, a fogas vezetője éles kirohanásokat intézett a biciklisták ellen, mondván, a kocsiban csak nyolc kerékpár szállítható, a többiek szálljanak le. Választ rendszerint nem kapott, a duzzogó sofőr meg csak elindult végül a szerelvénnyel. A BKV ezután érdekes megoldást talált a túlzsúfoltság megoldására. Nem a járatokat sűrítették, vagy a biciklik szállítására alkalmas kocsik számát növelték, hanem offenzívába kezdtek.
A bringásokat már végállomás bejáratánál fogadja egy BKV-alkalmazott. Az ő szerepe az, hogy leparancsolja a kerékpárost a drótszamárról, továbbá eltanácsolja az utazástól. "Hé öcsi! Szálljál le hé! Neked beszélek ottan ni! Az állomáson tilos a biciklizés. Egyébként is félórát kell várni amíg felférsz."- szól a közeg hivatalos szövege.

Pankráció
Ez utóbbi mondatának lényege a szerelvény megérkezése után lesz világos a tudósító számára. A kocsikban ugyani s biztonsági őrök vigyázzák a szabályok betartását. A beözönlő biciklistákat egy idő után visszatartják, mert a szállítandó kerékpárok száma "limitálva van". Hiába érvelnek a lelkes sportolók, hogy van még hely bent bőven.
Miután beszédbe elegyedek egyikükkel, bevallja, hogy "marhaság az egész". - "Nézd én nem szeretem ezt a szemétkedést itt, én is biciklizem, de mit tehetek, nem én hoztam az intézkedést. Egyébként fel is mondtam, ez az utolsó napom itt. Amit tudok én megteszek, látod, nem nyolc bicikli van bent amennyi megengedett, hanem dupla annyi."

Azt is megtudom, hogy néhány hete kapták az utasítást, a BKV a Discreat Security-t bízta meg az üggyel, de csak hétvégén és ünnepnapokon vannak itt. "Állítólag volt olyan eset is, hogy a biciklisták nekimentek a sofőrnek, de szerintem semmi értelme az egésznek." zárja a beszélgetést a biztonsági őr.

Jogszerűtlenül kiadott adatok

A BKV iránt egyre csökkenő jóérzéssel érünk fel a Szechenyi hegyi végállomásra, ahol újabb incidens következik. Két fiatal biciklistát vesz körül négy feketeruhás alak, akiket -ha tesztet kéne kitölteni, hogy minek nézem őket- én a valutaüzért ikszelném be. Ahogy közelebb érek, kiderül, hogy mégis BKV-ellenőrök, sőt egyikük civil ruhás rendőr.

A biztonsági őr kiválasztja a szerencsés utasokat
Miután a két biciklista megtudja, hogy újságíró vagyok azonnal elém tárják a tényeket, miszerint jegy nélkül utaztak, de felelősségrevonásuk során, az ellenőrök kíséretében megjelent egy rendőr is. A megszeppent fiatalok többsége azonnal kifizette a 4100 forintos bírságot, vagy kiadták adataikat, csak ketten álltak ellen. A rendőr azonban megmotozta az egyik biciklistát, Csafi Ferencet, sőt trágár kifejezések közepette arra is utalt, hogy meg lesz verve. Mivel személyit nem talált, felszólította a bliccelőket, hogy adják ki adataikat, amit majd ő a központba rádiózva leellenőriz. Ha erre nem lennének hajlandóak, állította a rendőr, akkor kihívja a kollégáit és beviszik őket a központba. A megszerzett adatokat felírta egy - az elmondások alapján otthon nyomtatott - papírra, majd átadta az ellenőröknek, akik azon nyomban ki is állítottak két csekket. Tették ezt annak ellenére is, hogy a rendőr a törvény betűje szerint nem adhatja ki nekik az utasok adatait, legfeljebb hivatalos kérelem fejében a rendőrség mint szerv, a BKV-nak.

A rendőr "véletlenül" járt arra

Akik nem fértek be
A rendőr (nevet, jelvényszámot jogi okokból nem közöljük le. a szerk.) azon kérdésre, hogy egyáltalán hogy került oda, sejtelmesen mosolyogva azt feleli, hogy "véletlenül" pont arra járt, nincs is szolgálatban. "A rendőröknek egyébként is kötelessége, hogy mindent megtegyen a törvény érdekében." Akkor meg miért szegi saját maga meg a törvényt azzal, hogy kiadja az adatokat? - kérdezzük. "Ez így nem mehetett már tovább, a bliccelést valahogy meg kellett akadályozni" - Jó törvényeket kell hozni, és azokat betartatni, nem pedig önhatalmúlag intézkedni - szól az ellenérv.
Időközben bekapcsolódik a vitába a negyedik - fehér bajuszú, farmerkabátos - BKV-alkalmazott is, aki agresszív hangnemben gyalázni kezdi a két biciklistát.

Inkognitóban a BKV-ellenőrök

Ezek után a két fekete ruhás BKV-ellenőrt kezdjük faggatni, hogy hogyan jutott egyáltalán az eszükbe rendőrrel mászkálni. Szószólójuktól választ nem kapunk, sőt miután a nevét kérjük, azt sem hajlandó kiadni. A civil ruhás rendőrrel való egyeztetés után megtudjuk, hogy a nevüket nem, de a számukat ki kell adniuk. A két biciklista azonnal fel is szólítja őket erre, ennek viszont nem tesznek eleget. Arra hivatkoznak, hogy már nincsenek szolgálatban, innentől "civilek", előbb kellett volna kérni az igazolványukat. Később Csafi Ferenc azt is elmondja, hogy kitűzőjük végig rejtve maradt, az ellenőrzés alkalmával sem rakták ki, nehogy később azonosíthatóak legyenek. Miközben a fehér bajuszos BKV-alkalmazott újabb kirohanást intéz ellenünk, mi elhagyjuk a helyszínt. Kezdődhet a vasárnapi kikapcsolódás.

hirdetés
hirdetés