Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
Nyomtatható változat

"De szóba se jöhet Skandinávia, csak a jó meleg Afrika"
Laár Andris nem látta még Tangert 10 nap zuhogó eső után, az biztos. De a helyi erők sem Állítólag évek óta nem esett ennyi víz az égből. Mivel tavaly már jártam Marokkóban, otthon azzal kábítottam a társaságot, hogy ott lenn majd felhőt sem látnak ... Én az ő helyükben meglincselném magamat.

A vonatjegyünk Marrakechig szól, de nem sokra megyünk vele. Három órát várunk az állomáson, mire kiderül, hogy a síneket elmosta az ár. Jó hír is van: rajta vannak az ügyön, és a vonat valamikor el fog indulni.

Bár alapvetően hiszünk marokkói vasutasok villámgyors munkavégzésében, mi mégis a buszt választjuk, a nép meg marad a vonaton. Később látjuk is őket a buszból: az utasok egy tó közepén állnak, a töltésen.

A hangulatunk minden nehézség ellenére kitűnő. A menta teák – a helyiek berber whiskynek hívják - és a kuszkuszok életet lehelnek a csapatba. Az utcai bódékban facsart narancslé, és a rablóhús helyi változata (kefta) végleg helyreállítja lelki békénket, és végül kisüt a nap is!

Egy messziről jött ember a hotelben azt mondja, hogy ő odavalósi, ahová mi megyünk, és hogy ott süt a nap, meg meleg van – ez így együtt már elég ahhoz, hogy felkerekedjünk végcélunk, a Todra völgy irányába.

Másnap busszal át az Atlaszon, leírni a tájat bajos lenne. Tudjuk, hogy a haladó buszból készült képek mennyit érnek, de azért kattogtatunk ész nélkül – és fogadkozunk, hogy legközelebb autóval. Abba több sör is fér.

A sikerszéria folytatódik, a sofőr úgy dönt, hogy az eredeti végállomás Ourzazate (ejts: Warzazzat, a dupla zét zöngessed ) helyett elvisz minket (meg mindenkit, aki perkál) Tinehirig, nem kell várnunk 4-5 órát a csatlakozásra. Este pedig Tinehirből feltaxizunk a völgybe, csakhogy ott legyünk végre. Csekély hét nap utazás után.

A Todra völgy szép. A falak magassága 250-300 m között. A szikla nagyon kompakt, paklenicai minőségű mészkő, barna kiadásban. Eszi a bőrt rendesen, de legalább nem zsíros. És a legfontosabb: meleg van, süt a nap.

Az autentikus arab hangulatról pedig a pálmafák meg a tevék gondoskodnak. És kecskepásztorok, kecskékkel. Jószágaik néha olyan helyeken legelnek, ahol mi mászunk: onsight freesolo nyomják a 6b+-t , a pásztor meg igen idegesen tekingetnek felfelé.

A környezet mellett a mászás is egyedülálló. A közel 400 kiépített út töredékét sikerült kimásznunk egy hét alatt. Nem kell félni attól sem, hogy az ember beleun a sok hasonló mászásba. Vannak itt kilenc-tíz kötélhosszas nagyfalak (legszebb talán a Pilier de Couchant), rövid, de velős sportutak, bouldertömbök. Az új utak kiépítésének lehetőségei korlátlanok, és lehet gyakorolni a kalandos tiszta mászást is bőséggel.

Az életet csak a hotel szakács-pincér-londínerje bonyolítja. Több napos ismételgetés után is nehezen érti meg az „egy-kanna-teát-legyen-szíves” rendelésünket. Kollegái sem nagyon bíznak benne, állandó az ellenőrzés, a tényleg-egy-kanna-teát-kérnek? típusú mondatok.

Abdul, a főnök, sem igazán ura a helyzetnek. Ez a napi átlag 20-30 hasistrombita elszívása miatt érthető is. Nem nagyon tart már kapcsolatot a való világgal. Az agyat igencsak igénybe vevő kérdéseinkre (Abdul, milyen idő lesz holnap? Abdul, miért nincs papír a WC-ben?) a diplomatikus és kevésbé gondolkodtató Insallah (csak Allah tudhatja) a válasz.

A todrai környezet is rásegít az élettempó lazulására: a Mansour Plage szektor, ahol a négy-öt hosszas utak találhatók, alig egy perces séta a hotelünktőlA beszállás történetesen egy pálmafa alatt van… A fagyos, tátrai gyaloglások mintha egy másik univerzumban lennének.

De minden elmúlik egyszer, ahogy arra Szécsi Pál (vagy valaki más) találóan rámutatott, mennünk kell, mert vár a munka, meg a fontos társadalmi kötelezettségeink.

Hazafelé még szuvenír vásárlás Fes-ben, Attila és Andris fellendítik a helyi dobkereskedelmet, én meg a páromnak túrom fel az egész bazárt tevebőr lámpáért.

Szomorúan állapítom meg, hogy pusztul a világ, és minden csak egyre rosszabb lesz: a hotel, ahol tavaly laktunk, végképp leamortizálódott, pedig ez a mi szótárunkban komoly fogalom. Még hálózsákban is félve fekszünk az ágyakra. Reggel Andris az utazás lezárásaként Lacára rázza bolhás hálózsákját, a zuhanyzó pedig – hmmm, én azt hittem, ilyen szag pedig nincs is.

Azt, hogy véletlenül se tudjunk pihenni, a szomszéd mecset müezzinje garantálja, reggel fél öttől fél hatig tartó műsorával , a refrén a fülbemászó Allah Akbar strófa. Nem baj, a tulajdonos néni legalább megismert (vagy csak jó színésznő), és szeretettel vár minket jövőre is. Inkább nem mondok semmit, olyan boldogan mosolyog.

A búcsúvacsora alatt az étteremben Attila kopasz fejére esik egy csótány – senki sem kapkod a megmaradt tojásos szendvics után.

A visszaút már simábban megy, két kurta nap alatt itthon vagyunk, bár Hegyeshalomban az Unicum váratlan erővel ront ránk (legfőbb fegyvere a meglepetés) és lelassít, megállítani azonban már nem tud. Újra itthon: hideg, ködszitálás, napközben egy-három fok várható. Insallah.

Tények: Utazás: Repcsivel 65e körül, plusz reptéri illeték. A vonat olyan olcsó, amennyire bátor vagy. De a legtutibb az autó (lehet). A helyi közlekedés tarifái a magyarországinak kb fele - 2/3-a, a Fes – Tanger 300 km 70 Dhr, ez kb 1500 Ft (1 Dirham = 25 Ft). A buszok óránként átlagosan 50 km tesznek meg. A távok nagyok, ezért mi sokszor este utaztunk, hogy időt spóroljunk, de ez nem a legpihentetőbb megoldás. Vízum nem kell. Szállás: Sokkal olcsóbb, mint itthon. A low-budget hotelek 25-40 Dhr körül mozognak. Todrában lehet a hotelek tetején is aludni, 10 Dhr / fő áron. A cucc ez esetben ott dekkol a tetőn egész nap – csak Allah tartja rajta a szemét. Abdul szeret ajándékot kapni és túlszámlázni - ajánlott az általunk sajnos be nem tartott napi egyenleg kifizetés. Kaja–pia: Helyi specialitás a tajin, ami párolt zöldség birka vagy csirke hússal, finom fűszerekkel és nagyon változatos minőségi színvonalon. A harira leves (más néven paradicsom leves) szuper és olcsó. Egy átlag kaja 20-30 Dhr, de mindenhol és mindenre lehet és kell is alkudni. A menta tea 1 és 6 Dhr között mozog. Napi 5-6 csésze alatt nehéz megúszni. Sör nincs, vagy ha van, méregdrága. A Todra drágább, mint az átlag, ajánlott Tinehirben jól feltankolni, mert egy vacsi 50 Dhr körül van . Költségek: Napi 100-120 Dhr-ból utazással együtt ki lehet jönni. Plussz a speciális élvezetek. Mászás, felszerelés: A sportutak szépen nitteltek, franciák, spanyolok németek építik/építették őket. A többhosszas utakban elkél egy-két friend és kötélgyűrű, de itt is sok a nitt – sok útban tök feleslegesen, olyan szép repedés-rendszereken vezetnek. A Pilier de Couchant becsapós, az alja nittelt, a felső hosszok néhány útban teljesen tiszták (vagy csak eltévedtünk?). Mászókalauz van a hotelekben, fénymásolatok formájában a nyugati szaklapokban megjelent cikkekről. Este hideg van, vastag polár vagy pihemellény elkél. Kalauz a neten: A SOeScalade oldalán található jó néhány falrajz. A kalauz csak a francia verzión belül, az Infos majd a Falaises menüpontokon belül érhető el. Egyéb: Minimális franciatudás jó szolgálatot tesz, aki angolul beszél, eleve gyanús, mert 99%, hogy turista cápa (az angolt nem tanítják iskolában, a francia viszont kötelező, és beszéli is mindenki). Lonely Planet Morocco hasznos olvasmány. A bevett és híres helyek (Marrakech, Fes, Meknes) mellett mindenképpen érdemes a kisebb helyekre is időt szakítani: Chefchauen, Tafraoute (állítólag itt is lehet jókat mászni) és Essaouria. Az ország iszlám-light tipusú: vállról indítható föld-föld rakétával felszerelt terroristával és fanatikus vallási vezetővel nem nagyon találkoztunk.